Ennyire vidáman hajnali fél nyolckor még nem mentem iskolába. Ebben az időszakban csak egy-két ember lézeng Toszkána évszázadok emlékét őrző városában. Míg én a monumentális dóm falait csodáltam, addig csak egy-egy futó, szelfiző, utcaseprő került ki. AZ Europass Italian Language School tábla zökkentett ki elmélázásaimból. Az olaszok rendkívül hálásak a Medici-családnak azért, amit örökségül rájuk hagytak.

A okítás pontban 8 órakor kezdődött. Ezen a napon megalapozták azokat a gyakorlati ismereteket, melyekkel a későbbiek során megismerkedtünk. Oktatónk több évtizedes tapasztalatai még inkább megerősítették bennem azt a gondolatot, hogy mekkora a felelősségünk nekünk tanítóknak. Nekünk, akik bevezetik a kisgyermekeket a tudományok világába. Nagyon sok múlik rajtunk! A viszonyuk a tanuláshoz, tantárgyakhoz, a matematikához, az ismeretszerzéshez, az önmagukba vetett hitükhöz. 

"Rajtunk múlik, mire lesznek majd képesek!"

ÉS délután csak róttuk a köröket. 

Egyik utcából a másikon át egy kisebb vagy nagyobb térig, ahol szinte megérintett a történelem!

ÉS este folytattuk!

Mintha díszletek között sétálnánk!

Hogy lehet ennyi gyönyörűséget befogadni?!